top of page
"Imádtunk minden fotózást, a második alkalomnál már kedves ismerősként üdvözöltük egymást, szuperül összeszoktunk, és ez a felszabadultság átjön a képeken is! A végeredmény pedig egy csodálatos sorozat lett, az Édesanyámmal madarat lehetett volna fogatni, amikor megkapta karácsonyra az unokáktól a naptárt!"
                                                                              Gabi, 2018

Ajándékba és saját célra is tökéletes: 

 

 4 Évszakos csomag  

Megfelelő választás azoknak a családoknak, pároknak, baráti társaságoknak, akik évszakonként, különböző helyszíneken, változatos témákkal és lehetőségekkel szeretnék a 2020-as évük vidám pillanatait képekbe zárni!

 

A csomag tartalmaz évszakonként 1-1 szabadtéri fotózást (tehát összesen 4 alkalom).

Előre megtervezzük a koncepciót, ami alapján haladunk a fotózásoknál, megbeszéljük, hogy milyen történetet szeretnénk feldolgozni, megmutatni az év során.

Minden évszaknak megvan a maga szépsége, ezeket visszaadva a képeken, változatos, egyedi sorozatot kapunk, amiből tökéletes naptár-alapanyag lesz!

Egy-egy alkalomra beszervezheted a Nagyszülőket, barátokat is, hiszen ők is az életetek részei, szép emlék lesz mindenkinek, ha lesz néhány közös képetek! :)

 

Alkalmanként 20 retusált képet kaptok, az utolsó fotózást követően pedig megbeszéljük, hogy milyen naptárt szeretnétek. A felhasznált képeket Ti is kiválogathatjátok, de rám is bízhatjátok a feladatot :)

Az ár tartalmazza a fotózásokat a választott helyszínen, a legalább 80 db retusált fotót és egy db A/4 naptárt.

 

A csomag árát részletekben is fizetheted:

1. alkalom: 35.000 Ft

2. alkalom: 25.000 Ft

3. alkalom: 20.000 Ft

4. alkalom:   16.000 Ft

összesen   96.000 Ft

Fontos: "lemaradt" fotózást nem áll módomban 2021-re tolni, bele kell férnie a 4 alkalomnak az idei évbe! 

Foglalj időpontot még március előtt, hogy a téli hónapok alatt elkészíthessük az első sorozatot! 

 

Ha kérdésed van, vagy időpontot foglalnál, keress bátran itt, vagy a facebookon!

Minta:

bottom of page